컴백시간! 카드 | 크나큰 | 스누퍼 | 엑소


Sziasztok ismét! Ezúttal kicsit korábban jöttem, ugyanis a héten már nem nagyon várok egy visszatérést sem. Legnagyobb meglepetésemre, ezúttal egy női énekes sem akadt, akiről véleményt írtam volna. Ilyen se volt még... Nos, kikről beszélünk ma: KARD, KNK, SNUPER, EXO. 
Hm, rendben, essünk neki: 




K.A.R.D. Végre, az annyira várt debütálást is megértük! Nem húzom az időt, lássuk is:



Őszintén szólva, először húztam a számat. Hadd magyarázzam el! Ugye kaptunk már három dalt tőlük, és ha jól belegondolunk, nem igazán tértek el egymástól. Persze, más hangzás, de a felépítés, nos, totálisan ugyanaz volt. 

Aztán gondolkodóba estem, s arra jutottam, hogy nem vagyok normális! Ez a banda most debütált. Ez egy teljesen friss banda. Nem 3 mini albumot adtak ki eddig, csak 3 sima számot, pusztán hónapok teltek el, mióta először láthattuk őket, s talán még a bandatagokat is megrémisztette a hirtelen jött figyelem. Hisz na, ki gondolta, hogy a csőd szélén álló DSP ismét tündökölni fog? A K.A.R.D egy utolsó kétségbeesett (és olcsó) rúgás volt, s teljesen véletlenül egy olyan formációt sikerült összehozniuk, amiből hiány volt - zeneileg is. Talán még ők maguk se sejtették, hogy ebből tényleg siker lehet (még azért nyugtával a napot). Ezek a gyerekek tegnap léptek először kamerák elé, igazi kpop műsorban, és láttátok mennyire izgultak? A hangok elcsúsztak itt-ott, megremegtek, furcsán mosolyogtak. És ez nagyon aranyos volt. Tényleg megindító volt látni, hogy igen, tényleg ott állnak, az álmuk talán valóban valóra fog válni. És ez attól tűnt nekem különlegesnek, mert nem olyanok voltak, mint a többi banda. Nem egy totál katonás fegyelemre betanított együttest láttam, hanem izguló fiatalokat. Remélem értitek miről beszélek. 

Szóval, miután megnéztem az élő fellépéseket, rájöttem, hogy nagyon ostoba vagyok. Persze, hogy ilyen dalt adtak ki, hisz ez az egyetlen lehetőségük, hogy tovább mehessenek. Ez tetszett meg az embereknek, ez csinál akkora nézettséget, biztosan nem a debütáláskor fognak metálra váltani. 



(J.Seph nagyon meglepett, iszonyatosan jó volt, sőt, kiemelkedő. Figyeljetek oda erre a fiúra!)

Szóval akkor. A dal jól sikerült, bár talán eddig ez tetszett a legkevésbé. Viszont ez ne jelenti, hogy rosszabb lenne, csak személyesen nekem nem ez a kedvencem, ennyi (RUMOR!). De azért na, debütálásnak valljuk be, remek! 

A klip viszont egyenesen remek volt. Hát mi van most gyerekek? Csak panaszkodnom kellett, hogy nem "helyeken" játszódnak a videók, s máris mindenki átváltott erre. Hát igen, Manami hatalom. Haha. Jó, befejeztem, nem vagyok vicces. De amúgy tényleg! A tagok igazi embernek tűntek. Szórakoztak, ettek, ittak, jól érezték magukat... Hihetetlenül friss volt ez!

Nos akkor, itt van nekünk az album is: 

Természetesen a három befutott slágerrel kezdünk - s nem is bánom, szeretem mindegyiket. Amióta kijött a lemez, simán képes vagyok újra és újra játszani. Ami meglepett, hogy két plusz számot is kaptunk (valamiért azt hittem, max ha egy lesz), és ezeknek a szövege... nagyon erős! Tényleg, a Living Good annyira személyes hangvételűre sikerült, hogy csak pislogtam. Főleg J.Seph részéről. Nagyon megdöbbentem - még csak debüt, máris egy ilyen szöveg? Ráadásul, ahogy néztem, tényleg ő is írta a részét, nagyjából minden dalban. (Mondjuk BM is, bár ő nem nyűgözött le, hogy őszinte legyek.) A Hola Hola és a plusz két dal rap része pedig őszintén szólva... nagyon, tényleg nagyon profin lett megcsinálva. Ismétlem, figyeljetek erre a fiúra, mert meg fog még lepni. Mixtape szagot érzek. Ne mondjátok, hogy nem szóltam!


A dal: 
10/9


Az album: 
10/10

Most pedig ugorjunk át az urakra! 



Először is, itt van nekünk a KNK. Ohhó, nagyon szerettem a bandát, mikor debütáltak, úgy véltem, hogy nagyon sok lehetőség rejlik bennük! Így mindig kíváncsian vártam, hogy mivel rukkolnak elő! Lássuk most mit kaptunk: 



Hát, nem, nem is tudom. A klip s a tánc remek volt. Iszonyatosan ötletes! 

A képek kifejezetten szépen lettek felvéve, mert most na... Nézzek például a színekre! Mindegyik hideg, kék-zöld, vagy fakó vörös, sőt, ami kifejezetten tetszettek: 


Hát honnan jönnek ezek a kék fények? Fentről? Oldalról? Mi ez? Varázslat? Hogy lehet ilyen gyönyörű? (Ennyi pénzből.)


Tudom, hogy átvertek, és törött tükör darabokra világítotok, de akkor is... gyönyörű! (És pár forintba kerül...) 


A tánc pedig tényleg egyedi lett. Nézzétek csak meg, engem nagyon meglepett.

Viszont. A zene nem lesz a kedvencem, sőt, talán szeretni se nagyon fogom. Kicsit lagymatag az ízlésemhez. Főleg a trombita (?) miatt, amit... nem tudom, egyszerűen nem tudok elviselni pop dalokban. Ha meghallom, legszívesebbek azonnal lekapcsolnám a számot. Bocsánat, de tényleg nem bírom .Mondjuk ettől még hallom, hogy jó, szóval nem bántom őket, egyszerűen nem jött be. Sajnos. De a hangok! Ó jó ég, a hangok nagyon illenek a dalhoz, és imádom, hogy tényleg énekelnek! 


Viszont itt van nekünk a lemez is: 


És ó! Ez fantasztikus. Tényleg, szó szerint fantasztikus. Good Night, Feel So Good, Love You = tökéletes. Think About You,Sun, Moon, Star  = több mint kellemes. 

A kedvencem még mindig a Love You. Ez a dal egyszerűen zseniális! Ó, bár hallanék valami ilyesmit videóval is. Megérné a promót. Viszont, valahol megértem miért választották a "komolyabb" vonalat. Ezzel nagyon sok embert lehet meggyőzni arról, hogy a KNK nem csak pár csinos arcú, táncikáló fiúkból álló banda, hanem valami sokkal, hm, mélyebb. 

Viszont, nekem ez a vonal annyira nem jött be, se a Sun, Moon, Star, se a mostani promós dal. Hallom, hogy jó számok, értem, hogy jó számok, mégse tudok rájuk kattanni, ha értitek mire gondolok. Nem eléggé balladák, de messze állnak attól is, hogy középtempójú daloknak hívhassam őket (nagyon messze). Nem tudnám pontosan megfogalmazni, hogy mi a problémám velük, de talán nincs is - pusztán nem nekem valók. 



A dal: 
10/7

Az album: 
10/10




Hű, a következő legyen a SNUPER. Oké, nagyon sokat beszéltem már erről a bandáról, nem igaz? Ők a szerelmeim - kizárólag zeneileg, a tagok nevét, de talán még arcát se ismerném fel... és most nem tudom, hogy miért vagyok büszke erre. khm. -, a zene amit csinálnak, minden egyes alkalommal arcon csap, kicsavar, darabokra tép. Idén se volt másképp, ha láttátok a félévkor készített videómat, a Back:Hug lett a kedvenc dalom. Egyelőre nem változott semmi, ha meghallom, szinte sírni támad kedvem, annyira beleszerettem. Még az istrumental verziója is annyira jó, hogy szavakat se találok rá. 


Ó.TE.JÓ.ÉG! Hát... mi ez? Kérem szépen, a 유성 | Hullócsillag című dal sem okozott csalódást. Egy cseppet sem. 

Elindítottam a videót, meghallottam a kezdő dallamot, avszívem pedig a torkomban kezdett dobogni, mert annyira kellemes érzést ébresztett bennem! Hát hogy merészelik megdobogtatni a szívem? Szemétládák. 

Igaz, most nem jött át teljesen a retro hangzás - ami a mi hibánk, mivel nem támogatjuk őket úgy ahogy vannak, így muszáj nekik kissé lazítani, s modernebb pop dalokat alkotni, hisz, tudjátok, a közönség azért van oda -, de mégis, ott lappang végig a dalban, amitől szinte elhalálozok. Őszintén mondom, hajlandó vagyok még a tagok nevét is megtanulni (jó, először talán az arcukat kellene felismernem), bármit megtenni, mert annyira szeretem a zenéjüket, hogy lassan az egyik kedvenc együttesemmé lesznek. Ha megbuknak, könnyekben fogok kitörni, erre megesküszöm nektek. Az nem tudná elviselni a kis szívem, meghasadna - oké, kissé erős volt, de értitek. Ez az én ízlésem! A nyálas, túlságosan dallamos retro, nyolcvanas-kilencvenes évek hangzása. Ez van, nem tehetek róla, meghallom, és a szívem máris a torkomban dobog. Ott van pl. hm... az összes daluk, mióta megjelent a Platonic Love. Kész vagyok, ha csak rá gondolok. Jó ég, valami baj van velem.

Na szóval. A dal remek lett, tényleg. Kicsit jobban örültem volna, ha többet hagynak meg az eredeti hangzásból, de így is elégedett vagyok. Sajnos mi kényszerítjük őket arra, hogy olyanok legyenek mint a többi banda - aztán mi szóljuk le érte őket. Hm, érdekes. 

Na szóval, a klip is tetszett. Oké, látszik hogy nincs elég pénzük, de mennyire jól megoldották már! Még a keretezés is tetszetős, nem láttam még ilyesmit + így a kép egy képeslapra emlékeztetett. Nem tudom miért, de folyton az jutott eszembe róla. A színeket jól eltalálták, főképp a kopottas, fakó színekhez pl. az élénk vörös felhasználása. Hát, jól nézett ki. Ó, imádom. 


De van nekünk egy mini albumunk is: Mit mondjak, amit eddig nem sikerült? Hallgassátok meg, mert megéri. Tudom, nem az igazi, ha más ember mutat nektek dalokat, sokszor elmegy a kedvünk (velem sokszor megesik), de őszintén hiszem, hogy ezek a fiúk tehetségesek, szeretem a hangjukat, a zenéjüket, mindent. Egyre jobbak és jobbak lesznek, minden visszatéréssel valami újat - és mégis ismerőset - adnak nekünk, és imádom érte őket.

A kedvencem természetesen még mindig a Back:hug, a Hide&Seek (gyerekeeeeek!) s most már a Shooting Star is! A másik két szám is kellemes, megvan a maga bája, de nem a kedvencem. És mégis... hihetetlenül imádok mindent, amit ezek a fiúk alkotnak.

Fú, de erőszakos vagyok. Mindegy, hallgassátok meg! :D



A dal: 
10/10

Az album: 
10/10




Akkor most következzék az EXO. Ugye mind tudjátok, hogy az egyetlen fiúkból álló banda amit szeretek, az EXO. El tudjátok képzelni, hogy mennyire vártam már a visszatérésüket. Ezúttal szintén egy egész albumot kaptunk, ami miatt szinte már szárnyaltam is. De ne húzzuk tovább az időt, nézzük meg a klipet:



Nos, nem tudom, hogy voltam-e valaha ennél csalódottabb és dühösebb. 

Ezzel a visszatéréssel az EXO hivatalosan is elveszítette az esélyét, hogy a KPOP élére álljon. Ó igen, ezzel az SM végleg átadta a stafétabotot. Nem akarok belefolyni a hasonlítatásba, de mind tudjuk, hogy melyik bandáról beszélek most. Mert bármivel, tényleg, az ég egy adta világon bármivel is tér vissza az a másik együttes, ennél csak több lehet. 

Mire értem ezt? 

Hogy is mondjam szépen? Tudjátok... napokkal ezelőtt megírtam egy bejegyzést erről a visszatérésről, de mikor visszaolvastam, annyira nyersnek tűnt, hogy nem mertem megosztani. Kicsit meg is bántam - más részről pedig mégsem. Én szívből imádom a fiúkat, de ez... 

Mind tudjuk, hogy kettő darab fiúkból álló banda van, akik között nagyon erős a verseny a legjobbnak járó címért. Eddig nem tudtam volna megmondani, hogy ki kaphatná meg, s a szívem mélyén bíztam benne, hogy az EXO visszanyúl egy kicsit a kezdetekhez, mondjuk a debütálásukhoz, ahol minden adott volt. 

What Is Love = hangok
History = tánc
Mama = dalszöveg

Most őszintén mondjátok meg, nem így volt? Érdekes koncepció, az ember ide-oda kapkodta a fejét, mégis mit jelenthet ez, mit jelenthet az, a tánc nagyon jó volt, a hangok a helyükön, a Mama dalszövege pedig a mai napig nagyon ütős - és igaz. 

Mi maradt hát most? Egy dal, ami nem szól másról csak a szexről. Egy klip, amibe jó esetben nem mindenki látja bele, hogy épp jól betéptek + egy Kai, akinek a forgatás előtt pusztán azt az instrukciót adták, hogy még a kamerát is nedvesítse be a nézésével (nem sikerült, nagy részében úgy néz ki, mint egy idióta, annyira túl van játszva az egész... próbáljátok meg zene nélkül megnézni...). Baekhyun hajáról pedig egy szót se.



Sehol semmiféle tartalom, szó szerint, egyáltalán semmi. Nincs dalszöveg, nincs normális klip, a zenét az utolsó percben mixelték össze (erre a nyakam teszem), mert: 



Miért nem lehetett így hagyni a dalt? A kukacsapkodást tényleg kötelező volt beletenni?

Persze, értem én. Így egy elsőre tetszetős, de sokadszorra unalmas (bocs, de nekem a Monster is az) dalt kaptunk volna. És így? Egy elsőre furcsa, sokadszorra furcsa, ezredszerre idegesítő szám lett az eredmény. Gratulálok. Még ha annyit nézek is csak, hogy oké, az EXO visszatért, boldog vagyok. De ne vicceljetek már... mind tudjuk mi volt a tét. És ezzel nem nyernek sokat. 

Lehet, hogy én vagyok már öreg ehhez, de nekem nem elég az, ha rázzák magukat és kacsingatnak. Ez nagyon kevés. A szomorú pedig az, hogy ennél milliószor többre képesek. Hallottuk már a saját dalaikat is... 

Na de, térjünk át az albumra, mielőtt eldurran az agyam:


Először is. Az egyetlen dal, amit szívből tudok szeretni, a What U Do. Annak ellenére, hogy a legtöbb értékelés szerint ez a leggyengébb szám a lemezen. Hát, messze nem. Néha nem tudom, hogy az emberek a fülükön ülnek-e. Mármint... hosszú idő óta ez az EXO első olyan száma, ahol a hangok igazán a helyükön vannak! Hiszen gyönyörűen énekelnek! Igen, egy kicsit nyolcvanas évek (ami nekem csak pozitív ugye, hiszen ez a "kedvenc stílusom"), de kérlek, a hangok! A nyári hangulat... a minden! Rendben, a szöveg lapos, de még inkább ez, mint a Po-Pó Bííííp. 

Menjünk tovább. A The Eve... lehet, hogy nem értetek egyet, de szerintem ez a régi rajongóknak szól, akik szépen leléptek, s már új bandákat támogatnak. Valahogy... erősen kétlem, hogy ez szerelemről szól! És milyen jó is ez. A szám jó. El tudom képzelni, hogy többször visszatérjek hozzá, viszont nem elég jó promós dalnak. És még így is jobb mint a Po-Pó Bíííp.

A Forever és a Going Crazy nagyjából egy kategória. Szeretem ezeket is, egész okésak. A Forever rap része mondjuk nagyon meglepett, ahogy a videóhoz írtam is, mintha az NCT dalszövegírója beletenyerelt volna az albumba. A rap rész olyan erősen szexuális, hogy az beleillett volna a Good Thing / Whiplash trilógiába (lesz ennek folytatása, biztosak lehettek benne). De látjátok? Itt nincs bajom vele! Ráadásul a rap nem volt lapos, sőt, teljességgel élvezhetővé tették! 

Viszont a többi... töltelék számok. Mint EXO-L, elképzelhetitek hányszor póbáltam meghallgatni a lemezt. Vagy százszor. És egyszerűen nem tudom felidézni pl. a Chill című számot... egyszerűen nem emlékszem rá. 

Ha azt mondom, hogy a K.A.R.D első, debütáló albuma ezerszer jobban tetszett, mint ennek a mára profi bandának a negyedik nagylemeze... azt hiszem ez sokat elárul.

Minden esetre, jobban sikerült, mint az előző lemez... Remélem az átdolgozott verzió valami jót számomra is tartogat. Mert kilenc számból 4-et kedvelgetni... nem túl bíztató. 

Nem tudom hogyan mondjam ezt gyerekek... Nem szívesen írok rosszat a kedvenc együttesemről, de egyszerűen... iszonyatosan csalódott vagyok. Ezek már nem tinédzserek... épp emiatt váram, hogy végre, az ég áldja meg őket, végre valami értelmeset is ki tudnak nyögni magukból. Hát, ezek szerint nem. És nem, nem a fiúkkal van bajom, szeretem őket (mondjuk ez egyértelmű)... de ez, nekem - és ez tényleg csak az én véleményem - kritikán aluli volt. 

És tudjátok mit? Örülök neki, ha Ti szeretitek ezt az albumot, ha támogatjátok a visszatérést, mert imádom a bandát. 

De belül... nem tudom tényleg jól tesszük-e ezt. Hisz legyetek őszinték! Annyira sokan vannak, akik azt mondják: "mi a zenéért szeretjük a KPOP-ot", "mert itt értelmesek a szövegek"... erre itt van ez (pl.) Pontosan az amit teszem azt, az amerikai zenében ezernyi ember megvet. "Mert ott már csak a drog, a pénz, meg a szex van". Érdekes. 

És valahol nagyon, nagyon szomorú.

A dal: 
10/ 5

Az album: 
10/ 7

(Még soha... de soha nem adtam ilyen rossz értékelést nekik...) 


Ennyi lenne mára. Most pedig megyek, és elvonulok a sarokba sírni...

A véleményeket várom, mint mindig.

12 megjegyzés:

  1. Szia!^^ Jöttem és hoztam pár sor megjegyzét egy ilyen szép reggelen. :D
    KARD: Csak gratulálni tudok a hivatalos debüthöz! Bár a HH nem lesz a kedvenc számom, de akkor is imádni fogom a többi szám miatt.
    KNK: Eddig minden számukat imádtam (mondjuk a debütöt a legjobban) és ez most sincs máskép. Aww, én kimondottan imádom az ilyen komolyabb számokat mint a Rain és ezért is repdesek az örömtől hogy mv-t is kapot.Persze mindenkinek más az ízlése. :)
    Snuper: Tőlük eddig a Platonic Love volt amire azt mondtam hogy 'aztmindenségit kik ezek a srácok és ezt hogy rakták össze?'. De ha ennyire ajánlod őket akkor mindenféleképpen szétnézek a dalaik között. Talán lesz nekem is csemegézni való. :'D
    EXO: Az SM "CB minden előadónknak egy éven belül" tervét elnézve nem csodálkozok hogy ezt kapták visszatérő anyagnak a srácok. Hidd el ez a poszt után fogom az Exodus albumom és keserves sírásba kezdek a sarokban én is. Reménykedtem benne hogy talán csak kap az EXO valami HIHETETLEN jót a CB-hez, de nem. Talán a What U Do? az amire azt mondom hogy király lett, ellenben a többit elég volt egyszer meghallgatni. Személy szerint ez nekem nagyon kevés lett most. Talán majd az újracsomagolt változatban lesz valami jóság. :'(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Hát, én csak örülök, hogy jöttél ezen a szép reggelen! :D

      Az EXO-ról csak annyit, hogy ha esetleg egy fiatal bandáról lenne szó, kevésbé durva szöveggel, még rá is bólintanék a dologra. Viszont ez egy profi együttes, több teljes nagylemezzel a háta mögött, érett (lol, na érted :D) férfiakkal a bandában, és nekem popórázás többé nem elég. Sajnos. Ráadásul, ha akajuk, ha nem, ez egy verseny, s ha csak az újracsomagolt lemezen nem lesz valami szépség, hát, nem tudom... :/

      A KNK egy nagyon jó banda! Tényleg nagyon jók! Sajnos most nem jött be a promós dal ezzel a hangszerrel (mi van velem, h nem jut eszembe?), de támogatom őket és ment a like is, mert még sokra vihetik! :)

      A SNUPER pedig! Platonic Love, It'S Raining, Back:hug + az albumok! Csak ajánlani tudom. :D Nem tudom, hogy elsőre tetszeni fog-e, de engem megvettek kilóra, a hangjukat is imádom, fufufúúú. :D

      Még egyszer köszönöm a hozzászólást!! :)

      Törlés
  2. Nem tudom mi bajod van az EXOval! Akkor már a snuper sokkal rosszabb!! Még egy rendes számot se birnak kiadni! A KO KO BOP NAGYON JÓ DAL LETT! ÉS MI VAN AKKOR HA SEXY DALLAL TÉRNEK VISSZA?? OLYAN ZENÉT CSINÁLNAK AMILYET CSAK AKARNAK!!! MÉG AZT MONDOD HOGY RAJONGÓ VAGY!?? LEGALÁBB NEM MINDIG EGYFORMA ZENÉT ADNAK KI! ÉS MÉG ÍGY IS JOBBAK MINT A KURVÁS LÁNY BANDÁK!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz!

      Ne haragudj, de mivel nem sok rációt látok a kommentedben, nem tudom miféle választ adjak. Engem nem érdekelnek az ilyen ostoba fan-háborúk... Neked tetszett, remek. Hallgasd sokat! Szép napot!

      Törlés
  3. Szia:)
    Imádom az elemzéseidet(nem tudom mi a pontos megnevezés:D).Azért írtam most,mert még az elöző heti összesítésben azt írtad,hogy a WJSN új daláról is írsz veleményt,de aztán mégsem.Nem akarok rosszindulatunak tűnni,csak kiváncsi vagyok,hogy te mit gondolsz róla.Csak nekem nem tetszett most ez annyira? Mondjuk nálam a Secret számmal sikerült magasra tenniük a lécet,amit azóta se sikerült túl szárnyalniuk (nem mondom,hogy az utáni következők nem lettek jók,csak szerintem gyengébben sikerültek).Ugyanígy vagyok az Oh my girl csapattal is,még mindig várok egy Closer erőséggű számot...hoppá kicsit elkalandoztam:D
    Szóval a lényeg,hogy kiváncsian várom a véleményed:) Előre is köszönöm♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Dehogy veszem rosszindulatnak! :) Őszintén szólva, először nem tudtam, hogy mire gondolsz - ezért visszaolvastam a bejegyzést, ahol a WJSN-ről írtam... és kerek szemekkel tekertem fel-le a posztot, mire rájöttem, hogy tényleg nincs ott a "véleményem" a banda új daláról. Biztos vagyok benne, hogy megírtam, és nem értem, hogy hová lett. O.o Bár nem ez az első, hogy eltűnnek részek a bejegyzésekből (mikor klipeket szúrok be, véleltenül kitörlök néha dolgokat). Aztán arra gondoltam, hogy itt kommentben írom le amit akartam, de... kicsit rövid lenne így, szóval a következő bejegyzésbe bele fogom venni azt is! :) Sajnálom, hogy kimaradt! Egyébként nekem is Secret a kedvencem tőlük, egyenesen imádom a dalt, sőt... még mindig izgatottan hallgatom! Ez pedig az OMG-re is igaz, a Closer... az egyik legjobb kpop dal, amit valaha hallottam!

      Köszönöm szépen, hogy szóltál, és hamarosan érkezik a véleményem! :) Addig is, szép napot! :) :)

      Törlés
  4. Köszönöm,hogy beleteszed a következőbe.Ezer hála érte.Kivámcsian várom:)

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    A K.A.R.D-hoz nem tudok mit szólni, én még nem néztem utánuk ^^" Pedig annyian szeretik körülöttem, de míg magam nem veszem rá, addig úgy se fogom meghallgatni őket, vagy utánuk nézni, még élek, mint hal a vízben :D Őszintén... kicsit félek / nem szeretem ezt a fiú-lány csapat felállásokat. :/ Mindig az sül ki belőle, ki kivel van, meg tuti egy pár, meg ez több, mint munka, stb. Nem szeretem az ilyet. Néztem róluk videókat, v live-on, youtube-on, és viccesek, kellemesek, jó őket nézni, de egy dalukat sem hallgattam még meg. :D Szerintem ilyen felfogású ember se sok van XD Egyébként a tagokat szeretem, jól táncolnak, a cover videóik meg jók, igen.. a KCON-t megnéztem tőlük, de csak a cover dalokat XD

    KNK - Ez az a csapat, aki debütkor nálam nagyot szólt, megszerettem őket, szeretem nézni és hallgatni őket, de nem vagyok az a balladás, szomorú témás beállítottságú ember, így az utóbbi dalaik, hiába szépek, hiába gyönyörűek, nekem nem lett a kedvencem... A Knock valamivel erőteljesebb, mit valamivel... sokkal... Én meg az ilyen zenéket szeretem inkább. A táncok még mindig szépek, a színek változatlanok, kíváncsi vagyok, fognak e csak meleg színekkel, színpompás MV-t csinálni. Tudom, hogy a Sun, Moon, Star színes volt, de csak a lufik miatt, meg az, hogy egy mezőn (? forgatták, nyílt terepen stb... Egyébként fehérben vannak és csak a megvilágítás olyan rózsaszínes. Egy kettő rész olyan, amikor a fiúk egyéni részei vannak, hogy van egy kis szín, de nem... szerintem ez akkor sem az a túl színes, kicsit már csicsás színkavalkád. Ezt értettem a színpompás MV alatt, hogy kíváncsi leszek csinálnak e majd egy olyat. Színpompás + őrült. :D Erre leszek kíváncsi.
    SNUPER - A fiúkat imádom, a táncaik gyönyörűek, a dalaik annál inkább. Sosem csalódok bennük, sőt... még a szomorkásabb dalaikat is szeretem, nem tudom miért, de olyan megnyerőek és kellemes hangzásúak, hogy tényleg szeretem őket, nálam a top.1 az az 'It's raining' tavalyi cb után megváltoztatták a top.1 listámat, mind a táncot, mind a dalszöveget, mind az MV-t szeretem. Adtak már ki pár dalt és albumot a kezük közül, de szerintem nagyon jól csinálják, kár, hogy 'kicsit' népszerűtlenek... :/
    EXO - Ez az a visszatérés, amire vártam... de amint megjelentek az előzetesek, már nem vártam annyira... :"D Nagyon furcsa volt nekem mind az MV, mind a dalszöveg. XD Olyan semmilyen, fura, hogy a raszta az nem elfogadott, de még kokóznak is, nekem akkor is ez egy kokós dal... a címről is mindig ez jut eszembe. Viszont az a cukorka, amit beledobnak a 'teába' az kellene, az nagyon aranyos :D De ez a hogyan szívjunk és és fetrengjünk, meg értelmetlen dolgok cselekvése a klipben, nekem nem előnyös a fiúk számára.
    A tánc jó, mint mindig, de nem tudom, van ennél jobb daluk is...
    Lassan abban a korban vannak az idősebbek, hogy bevonuljanak... remélem még bevonulás előtt a kezük közül ki fognak adni egy értelmes albumot, mert nekem ez így nem lesz jó... A k-pop azért k-pop, mert koreai, de anniy amcsi vonás van már némelyik MV-ben, hogy rossz nézni... Valaki minél extrásabb MV-t akar csinálni, az én szememben annyira szar... Már elnézést.. néha a kevesebb több, ahogy írtad is, a KNK MV-je, pár forintos, mégis milyen szép.
    Örülök, hogy van pénze az SM-nek... de értelmes klipet is csinálhatna a fiúknak.
    Meg kinézetet... > > A színes hajjal tényleg nincs bajom... de a narancssárgától még mindig frászt kapok XD Illetve az a raszta, nem áll jól neki... meg Béééékön haja, te jó ég... Olyan macsós kinézetet ad annak a fene nagy ártatlan, bohókás jelleméhez, áhh.. nem passzol... Még ha sokkal mélyebb lenne a hangja, kicsit passzolna is hozzá xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Volt fentebb egy kedves kommentelő... :D Én is rajongója vagyok az EXO-nak, szeretem őket, de ami a szememben szar, az szar, és ki is mondom, le is írom, nagy téma. xD
      Szerintem sehol nincs olyan rajongó, ami az ÖSSZES dalába totál bele van szerelmesedbe és fel tudna állítani egy 1-50-es listát, utolsó helyen biztos végezne egy dal, magyarán, az annyira nem tettszett neki, mint az első helyen végzett dal.
      Könyörgöm, emberek vagyunk, van 7 milliárd ember, nehogy már abból a 2 millió EXO-L, vagy multifandom rajongó az összes zenéjüket, koncepciójuk, MV-jüket szeresse...
      A fan háborúnak meg sosincs pl semmi értelme, mindegyik ugyanazt mondja, csak épp sose gondol bele, hogy a másik fandom is pont arra gondol, de azért mennek egymásnak...
      De tudod milyen az élet... ilyen kommentek és cselekedetek nélkül unalmas lenne az élet. :D
      Az intelligencia hiánya már megszokott az emberek között, azok a 'kurvás lánybandák' sokkal többet letettek az asztalra, mint a fenti kommentelő... Értelem, hol vagy?
      Jaj, a szívem... Maradok én is a SNUPER-nél most, és hallgatom az exo albumon lévő dalokat, de az MV-t nem fogom túl sűrűn nézegetni (és hallgatni), az fix. Nem rossz, de nem is lesz kedvenc, az tuti.

      Elnézést a regényért ~ És az utóbbi véleménykifejtésemért is. ~



      (Ui: 4096 karaktert engedett... én meg több, mint 4900-at írtam, lol xD)

      Törlés
    2. Szia! :)

      Teljesen megértem, hogy miért van rossz érzésed a KARD miatt. Én is ezt érzem, máris elkezdődött a párosítás, a találgatás stb. Ráadásul ebből mindig az előadók jönnek ki rosszul, ha van a háttérben valami, ha nincs. Viszont a zenéiket szeretem, ezzel győztek meg - de még mindig nem tartom túl jó ötletnek ezt a vegyes dolgot, még akkor sem, ha a dalokban nagyon szeretem, ha női és férfi hangok is vannak.

      És igen! Velem is így van. Ha nem magamtól találom, akkor sokszor már csak azért se hallgatom meg. Nem tudom miért, de szerintem nagyon sokan így működünk. :D

      A KNK tényleg remek debütálást mutatott nekünk, így szerintem sokan egyből megkedvelték őket (nem is csoda). Viszont, én imádom a balladákat, tényleg nagyon-nagyon szeretem őket, viszont se a Sun, Moon, Star nem tetszett, se a mostani dal. Nem tudom miért, de a hangzás (mármint a daloké, nem a fiúké) kicsit... lagymatag volt? Nagy tudom hogy fejezzem ki szépen, anélkül, hogy sértőnek tűnnék, mert nem erről van szó. Most pedig, hogy így említed a klipeket, én is várni fogom! :D

      VÉGRE VALAKI, AKI SZERETI A SNUPER-T! A hangjuk eszméletlen (szerintem), a dalaik mind nagyon jók, a szövegek is szépek (attól függetlenül, hogy roantikusak, a szavak remekül vannak megválasztva)! Nem... nem értem miért nem figyel rájuk több ember. Őszintén nem értem. :D

      Az EXO... hah... még mindig nem tettem túl magam ezen az egészen... Egyszerűen... nem megy. Ennél ezerszer többre képesek, az ipar (szerintem) legjobb hangjai közül sok ebben a bandában van, tudnak zenét írni, szöveget is, erre tessék, itt van ez. Megértem, tényleg megértem, hogy valami újat akartak csinálni, de ez... nekem nagyon nem jött be. Megértem azt is, hogy sokan csak azért fanolják a bandát, mert "az oppák szexisek", és ezt igyekeztek kihasználni (sokaknál be is jött), de ez már túlzás. Az album még mindig nem a kedvencem, azt a négy dalt hallgatom, a What You Do-t kifejezetten szeretem, de egészében... nem hagyott túl mély benyomást. Amit nagyon sajnálok.

      Az ilyen kommentekről pedig, hm, nem értem néha az embereket. Csak nem attól fog kitörni a harmadik világháború, mert van akinek nem tetszik egy adott szám? És mivel nem tetszik, ezért szidni kell azt, ami épp tetszik? A logika néhol tényleg elmaradt. Nem szép dolog, és nagyon éretlen - remélem az ilyen gondolkodású illetők hamar kinőnek ebből a korszakból.


      Köszönöm szépen a hozzászólást, nagyon érdekes volt olvasni a véleményed! :) Ne kérj elnézést, én imádtam! :D

      Törlés
  6. Szia ^^

    De jó újra elemzést olvasni tőled. Én az EXO-n kívül máshoz nem tudok hozzá szólni, mert nem hallgattam meg őket vagy, nem szeretem ( KARD<- nem a tagokkal van a bajom). Én az EXO-nál csak a képeket láttam az előzetesből, majd mikor kijött a dal megnéztem/meghallgattam. Örülök, hogy nem csak nekem tűnik úgy, hogy be vannak tépve. Benne vagyok egy EXO-s csoportban és komolyan földönkívülinek éreztem magam, mert nekem nem tetszik a klipp+ Baek haja. A dal okés, de ezt nem tudom annyiszor meghallgatni, mint mondjuk a Lotto-t. Nem vagyok EXO-L, de még így is elég nagy csalódás volt ez a visszatérés.

    További szép napot ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Őszintén szólva, nem magával a dallal van a problémám, nem tartom kifejezetten rossznak - ha a szöveget nem nézzük. Sőt, ha az EDM részeket nem veszem figyelembe, nagyon is kellemesnek találom. A bajom tényleg azzal van, hogy mostanra elvártam volna valamiféle fejlődést, legalább minimálisat, erre nagyjából visszafejlődést kaptam. Pedig most igazán szükségük lett volna valamire, amivel felvehetik a versenyt. (Sajnos... erre is muszáj gondolnunk, még ha nem is szép dolog a bandák közti versengést vagy hasonlítgatást említeni. Én magam se szeretem, de... attól még létezik.) Ez nekem a MAMA mellett... nos... gyenge. Persze értem, hogy a maga nemében egyedi akart lenni (kár, hogy volt már rá példa, csak épp lányoktól), főleg az EDM miatt, de a szöveg és a klip annyira tönkretette az egészet, hogy az megdöbbentett. Bár, lehetséges, hogy csak kevés embert zavar ennyire, hogy semmitmondó az egész szöveg és a koncepció is. Mert megértem, nagyon sokan azért szertik a bandát, mert szexi (akinek az), nem csoda, erre épít a KPOP egy nagyon nagy szelete. De azért ez mégis elszomorít... Főleg azok, akiknek ez kifejezetten tetszik... olvastam egy ilyen magyar megjegyzést: "Máris pozitívnak (vagy kipróbálná... nem emlékszem) látom a dorogozást, pedig csak 10 éves vagyok." (Vagy valami ilyesmit... de a kor pontos, mert lesokkolt, erre az egyre biztosan jól emlékszem.) Na, pont ezért nem szeretem az ilyesmit. Se azt, hogy takargatás nélkül szexről (utalva a bódult állapotra, és arra, hogy ez csak "egy alkalom lesz" - negatív értelemben véve... mondjuk ez nem tudom mennyire jön át magyarul) beszélnek, se azt, hogy nagyon sokan belelátják a klipbe (tegyük fel jóindulatúan, hogy nem ezt akarták üzenni), hogy jól beszívtak.

      Tényleg köszönöm a hozzászólást, és hogy őszintén elmondtad a véleményed! :) :) Neked is szép napot! :)

      Törlés

 Sziasztok! Ahogy láthattátok, az utóbbi pár napban (ismét) nem fértetek hozzá a yt. csatornám videóihoz, se a blogomhoz. Erre egy ismerősöm...